Michael Schumacher kedd délelőtt (9 óra 7 perckor) megkezdte a GP2-es autó tesztelését a jerezi pályán. A Mercedes Grand Prix versenyzője a fejlesztési munkálatokban segít az utánpótlás sorozat szervezőinek, miközben önmagát is próbára teheti, hogy a tavaly februárban szerzett sérülései hogyan reagálnak az autóban fellépő erőhatásokra.
A hétszeres bajnok orvosa, Johannes Peil elmondása szerint Schumi teljesen felépült a sérüléseiből, a spanyolországi gyakorlás során azonban a Bad Nauheim-i Sportklinika szakemberei is jelen vannak.
A 41 esztendős pilóta nem aggódik, hogy a teszt során nehézségei adódnának, és a Münchner Tageszeitungnak elmondta: "Fizikailag teljesen fitt vagyok, és panaszmenetes a nyakam is. A nyaktréneren ugyanazokat a területeket tudom edzeni, mint amikor még versenyeztem."
Schumacher egyik hozzátartozója a Bildnek megerősítette, hogy minden a legnagyobb rendben van. "Michael teljesen fitt és egészséges. Ismét energikusnak látszik."
motorsportal.hu
Képek: