Forza Ferrari Hírblog

A blog a Forza Ferrari Gportal oldal hírblogja. Itt a csapattal, és a sportággal kapcsolatos főbb híreket olvashatod, napi frissességgel.

Friss topikok

Chat


ShoutMix chat widget

A Ferrari január 28-án, Maranellóban tartja a bemutatóját

Forza Ferrari 2010.01.13. 11:37

A Ferrari idén is az olaszországi Madonna di Campiglióban tartja évadnyitó rendezvényét, a síeléssel tarkított program során a versenyzők, Felipe Massa, Fernando Alonso és Giancarlo Fisichella mellett a csapat vezetői is jelen vannak.

A Scuderia kihasználta az alkalmat, hogy a rendezvényre a sajtó számos képviselője is elutazott, és bejelentették, hogy a 2010-es versenygépet, január 28-án, Maranellóban mutatják be a nagyközönségnek.

A 281-es kódjelet viselő konstrukció első alkalommal, február 1-én, Valenciában gördül ki az aszfaltra. A csapat bízik abban, hogy az új autó lehetővé teszi, hogy a versenyzők harcba szálljanak a bajnoki címért, ugyanis már hónapok óta dolgoznak a fejlesztéseken.

motorsportal.hu

Szólj hozzá!

Michael Schumacher a pályán - Képgaléria

Forza Ferrari 2010.01.12. 13:38

 

motorsportal.hu

Címkék: schumacher gp2

Szólj hozzá!

Schumacher megkezdte a GP2-es autó tesztjét

Forza Ferrari 2010.01.12. 11:32

Michael Schumacher kedd délelőtt (9 óra 7 perckor) megkezdte a GP2-es autó tesztelését a jerezi pályán. A Mercedes Grand Prix versenyzője a fejlesztési munkálatokban segít az utánpótlás sorozat szervezőinek, miközben önmagát is próbára teheti, hogy a tavaly februárban szerzett sérülései hogyan reagálnak az autóban fellépő erőhatásokra.

A hétszeres bajnok orvosa, Johannes Peil elmondása szerint Schumi teljesen felépült a sérüléseiből, a spanyolországi gyakorlás során azonban a Bad Nauheim-i Sportklinika szakemberei is jelen vannak.

A 41 esztendős pilóta nem aggódik, hogy a teszt során nehézségei adódnának, és a Münchner Tageszeitungnak elmondta: "Fizikailag teljesen fitt vagyok, és panaszmenetes a nyakam is. A nyaktréneren ugyanazokat a területeket tudom edzeni, mint amikor még versenyeztem."

Schumacher egyik hozzátartozója a Bildnek megerősítette, hogy minden a legnagyobb rendben van. "Michael teljesen fitt és egészséges. Ismét energikusnak látszik."

motorsportal.hu

Képek:

Címkék: schumacher gp2

Szólj hozzá!

Fernando Alonso a Ferrari színeiben

Forza Ferrari 2010.01.11. 17:57

 

Címkék: alonso madonna di campiglio

Szólj hozzá!

Hivatalos: Február 1-jén debütál a 2010-es Ferrari!

Forza Ferrari 2010.01.11. 12:31

A Ferrari nem sokkal ezelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy február elsején, Valenciában, az első kollektív teszten gurul pályára először az idei fejlesztésű Ferrari.

Az egyelőre 281-es kódszámon futó versenygép már az összeszerelés fázisában tart.

Mint arról korábban már beszámolhattunk Önöknek, Fernando Alonso jövő héten a Ferrari szokásos évi sítúráján fog bemutatkozni hivatalosan is a Scuderia színeiben Olaszországban.

A várva várt autó pedig Valenciában, az első kollektív teszten fog debütálni. Az azt megelőző napokban várhatóan egy médiaeseményen leplezik le a maranelloiak új autóját.

f1-live.hu

Szólj hozzá!

Kiszivárgott információk a 2010-es Ferrariról! Agresszív lesz!

Forza Ferrari 2010.01.11. 12:29

Az idei fejlesztésű Ferrari az első ránézésre a hírek szerint igencsak agresszívre sikeredett.

A rajongók hamarosan megcsodálhatják a győzelemre éhes 2010-es Scuderia-t.

A Ferrari 2009-es idénye finoman szólva sem sikerült. Az F60-as versenygép nem lett valami acélos. A csapat csupán egy versenyt tudott vele nyerni. Kimi Räikkönen a Belga Nagydíjon haladt át elsőként a célegyenesen.

A magyar versenyhétvégét követően az olaszok leállították az F60-as fejlesztését, és minden erejükkel az ideire koncentráltak.

Giorgio Piola olasz újságírónak köszönhetően, aki nem mellesleg kiváló kapcsolatot ápol a Ferrarival, megtudhattunk néhány érdekes információt az új „lovacskáról”.

Az első ránézésre elég agresszív, mely több ponton is a Red Bull-Racing tavalyi autójára, az RB5-re hasonlít. A pilótafülke magasságán, az autó orr és hátsó részén láthatjuk majd leginkább a hasonlóságokat.

A szakértők szerint az Adrian Newey által tervezett autó (Red Bull) volt a legjobb aerodinamikailag 2009-ben, így talán nem is meglepő, hogy a Ferrari ötleteket merített belőle.

Piola a Gazetta dello Sport hasábjain osztotta meg rajzait. A neves újságíró az elmúlt 40 évben nem sokat tévedett…

f1-live.hu

Szólj hozzá!

Hivatalos: Michael Schumacher GP2-es autóval tesztel!

Forza Ferrari 2010.01.11. 12:27

Immáron hivatalos, a hétszeres világbajnok a héten Spanyolországban, Jerez-ben fog tesztelni.

A szóvivő megerősítette a tesztet, és elmondta, Michael holnap lendül akcióba a Super Nova autójával. A teszt csütörtökig fog tartani.

A hétszeres világbajnok idén visszatér, és újra a Forma-1-ben fog versenyezni. Az immáron már a Mercedes kötelékéhez tartozó legenda pályára fog gurulni az első kollektív teszten február első hetében Valenciában Nico Rosberg csapattársaként.

A legutóbb 2006-ban a Formula-1-ben versenyzett pilóta a német Bild értesülései szerint az F1-es teszt előtt ma Jerez-ben fog tesztelni egy GP2-es autóval, amit már a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) jóvá is hagyott.

A 630 lóerős gép még mindig erősnek számít a 750 lóerős F1-es autók mellett, mely kiváló felkészülést jelenthet Michael-nek.

Az autót a Super Nova csapat fogja biztosítani számára.

A Mercedes sztárja annyit akar vezetni, amennyit csak lehetséges. Schumi elsősorban a tavaly év elején egy motorbalesetben megsérült nyakát szeretné ellenőrizni.

A szimulátor közel sem adja vissza azokat az erőhatásokat, melyek egy pilótát érnek éles körülmények között.

Tavaly Felipe Massa sérülése miatt tett kísérletet a visszatérésre Michael a Ferrarival, ám akkor a sérült nyaka nemet mondott.

 

Nem sokkal ezelőtt Michael szóvivője hivatalosan is megerősítette, Schumacher tesztelni fog, annyi változtatással, hogy a legenda kedden ül autóba.

f1-live.hu

Címkék: schumacher gp2

Szólj hozzá!

Schumacher GP2-es autóval tesztel Jerezben?

Forza Ferrari 2010.01.11. 10:58

A Bild Zeitung értesülései szerint Michael Schumacher hétfőn pályára lép, ami egyben az első hivatalos tesztje is lesz a Mercedes Grand Prix versenyzőjeként. A német napilap úgy tudja, hogy a hétszeres bajnok az FIA hozzájárulásával csütörtökig Jerezben futja majd a köröket.

A 41 esztendős pilóta egy GP2-es autó volánja mögött foglalhat helyet, mivel februárig a Formula-1-es teszttilalom érvényben van. A gyakorlásból nemcsak Schumi profitál, hanem a GP2-es csapatok is, ugyanis a tapasztalt versenyző a visszajelzéseivel segíti az egységes gépek fejlesztését.

Schumacher a Super Nova brigád autóját vezetheti, amelynek teljesítménye kisebb (630 lóerő a Formula-1-es 750 lóerő helyett), az elektronikus segédeszközök- és a szervo hiánya miatt azonban megfelelő a gyakorlásra. A Bild szerint a német pilóta többek között arra keresi a választ, hogy fizikailag hogyan bírja a terhelést, és hogyan reagál feje, illetve a nyaka a pálya felületi egyenetlenségeire.

A tavalyi Ferraris visszatérést Schuminak azért kellett lemondania, mert nem épült fel teljesen a motoros balesetéből. Orvosilag már nem tiltott a versenyzés, a 91-szeres futamgyőztes azonban biztosra akar menni.

motorsportal.hu

Címkék: schumacher

Szólj hozzá!

Frissült a képgaléria!

Forza Ferrari 2010.01.10. 13:14

Michael Schumacher és Fernando Alonso képek kerültek a képgalériába! Holnap felkerülnek az első Ferraris-Alonsos képek a 2010/Madonna di Campiglio mappába!

Böngésszetek bátran, ha kérdés/kérés van, jellezzetek!

Címkék: frissítés galéria képek

Szólj hozzá!

Fernando Alonso hétfőn talpig Ferrariba öltözik

Forza Ferrari 2010.01.10. 13:11

Hétfőn először jelenik meg hivatalosan a Formula–1-es Ferrari színeiben Fernando Alonso a nyilvánosság előtt.

A Madonna di Campigilóban, az olaszországi síparadicsomban esedékes hagyományos évadnyitó rendezvényen ott lesz az istálló másik pilótája, a brazil Felipe Massa is.

Az olasz csapat szeptember 30-án jelentette be, hogy a szezon végén a finn Kimi Räikkönen távozik, helyét pedig Alonso veszi át.

A Renault kétszeres világbajnok (2005, 2006) spanyol pilótája hároméves szerződést kötött a maranellóiakkal.

nso.hu

Címkék: alonso madonna di campiglio

Szólj hozzá!

Röviden: Alonso a Ferrarival tanul síelni

Forza Ferrari 2010.01.04. 15:06

A kétszeres spanyol világbajnok jövő hét hétfőn a Marlboro-val, a Ducati-val és a Ferrarival közösen Madonna di Campiglio felé veszi az irányt.

Fernando elmondta, közel sem úgy síel, mint versenyez a világ leghíresebb aszfaltcsíkjain.

Alonso először jövő hónap elején Valenciában, az első kollektív teszten fog pályára gurulni a Ferrarival. Ez persze nem jelenti azt, hogy addig ne mutatkozna a Scuderia színeiben a nyilvánosság előtt.

A Scuderia a Marlboro-val, és a Ducati-val közösen a „Wrooom” keretében idén is Madonna di Campiglio síparadicsomában fog parádézni. A négy napos túrán természetesen Felipe Massa mellett ott lesz Fernando is.

„Azt hiszem van még mit csiszolni a technikámon, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.” – mondta Alonso.

f1-live.hu

Címkék: alonso di madinna campiglio

Szólj hozzá!

Általános információk

Forza Ferrari 2010.01.02. 13:19

Előreláthatólag a jövő hét második felében lekerülnek a Kimi Räikkönenes cuccok: képek, információk és minden egyéb. Ha valaki még szertné lementeni a képeket, adatokat, akkor még addig megteheti. Kérésre természetesen fent hagyom még, jelezzétek a vendégkönyvben vagy a chatben, ha van rá igény!

 

Más... Mivel Schumacher 2010-ben visszatér a Forma-1-be, az oldal a vele kapcsolatos híreket is közölni fogja. Én személy szerint miatta lettem Ferrari és Forma-1 szurkoló, így nálam nem kérdés, hogy neki IS fogok szurkolni.

 

Remélhetőleg hamarosan bemutatják az idei autókat, amelyekről természetesen itt a Hírblogban is tájékozódhattok. Addig is kitartás, február elején jönnek a tesztek! :)

Címkék: alonso raikkonen

Szólj hozzá!

BUÉK

Forza Ferrari 2009.12.31. 11:34

Boldog, Ferrari (és Schumacher :P) győzelmekben gazdag Új Évet Kívánok minden kedves látogatónak!

Szólj hozzá!

Piero Ferrari: Schumacher nem áruló!

Forza Ferrari 2009.12.30. 13:24

A legendás Enzo Ferrari fia, Piero nem ért egyet az olasz sajtóval abban, hogy Michael Schumacher elárulta az olasz gyártót azzal, hogy a Mercedeshez csatlakozott. A hétszeres bajnok versenyezni akart, a Scuderia azonban nem tudott helyet biztosítani neki, ezért kezdett tárgyalásba a stuttgarti céggel.

"Egy kicsit rosszul érezzük magunkat, hogy Michael elmegy, mert hozzánk tartozott. Boldog lettem volna, ha nálunk maradt volna. Mindenki árulásról beszél, pedig az igazság az, hogy ő versenyezni akart, mi pedig nem tudtuk biztosítani a szükséges feltételeket." – idézi a Gazzetta dello Sport Ferrarit.

"Arra kellene emlékeznünk, hogy Schumacher sokat adott nekünk, de ő is sokat kapott a Ferraritól. A fioranói pálya előtti tér az ő nevét fogja viselni, és én sem fogom levenni a képét az irodám faláról." - mondta Piero, aki azonban jól emlékszik édesapja szavaira: Mindig azt mondta, hogy ne ragaszkodj a pilótákhoz, mivel vagy meghalnak, vagy másik csapatnál versenyeznek. Úgy kell velük bánnunk, mint az alkalmazottakkal."

Az olasz csapat nem tudta meggyőzni az FIA-t és a vetélytársakat, hogy tegyék lehetővé egy harmadik autó bevetését, így nem volt hely Schuminak, mivel Fernando Alonso és Felipe Massa ülése is biztos volt. Ferrari azonban így is sikerre számít a következő idénytől. "Leszerződtettük Fernandót, aki már harcolt Michael ellen, és meg is verte őt. Itt van nekünk Felipe is, aki sokat tanult Schumachertől. Úgy vélem, hogy jobb lesz a jövő évi autó, mint az idei volt. Ha el is veszítjük a címet, az nem a versenyzők hibája lesz."
>motorsportal.hu

Címkék: ferrari schumacher piero

Szólj hozzá!

Áldott, békés és boldog Karácsonyt!

Forza Ferrari 2009.12.24. 00:27

A Forza Ferrari Gportal minden kedves olvasójának Áldott, békés és nagyon boldog Karácsonyt szeretnék kívánni!

Szólj hozzá!

Schumacher: "Köszönöm, Ferrari!"

Forza Ferrari 2009.12.23. 20:17

Michael Schumacher immár hivatalosan is a Mercedes GP versenyzője, de elmondása szerint a Ferrari mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívében. Hivatalos honlapján köszönetet mondott az olasz csapatnak, amelyhez 1996-ban szerződött a Benettontól és amellyel öt világbajnoki címet nyert:

„Nagyon örülök annak, hogy a szakítás harmonikusan ment végbe és továbbra is barátok maradunk. Nagyon szeretném megköszönni Luca di Montezemolónak és az egész Ferrari csapatnak azt az időt, amit együtt töltöttünk és azt is, hogy lehetővé tették, hogy barátságban váljunk el a Ferrarival. Az ilyen gesztusok tesznek igazzá egy barátságot, mivel – ha szerződés nem is volt -, de korábban már kezet ráztunk a folytatásra.

A Ferrari mindig is egy nagy helyet fog elfoglalni a szívemben és sosem fogom elfelejteni a tifosik szimpátiáját és szenvedélyét. Az egész világon támogattak az odaadásukkal: mindezt nagyon köszönöm!

Különösen emiatt, egyáltalán nem volt könnyű ez a döntés. A Ferrari és én 14 évig dolgoztunk együtt és nagyon sok nagyszerű pillanatot éltem át a csapattal ezalatt az időszak alatt. Forma-1-es pilótaként az életem legnagyobb részét „pirosban” töltöttem, így erős szolidaritást és lojalitást érzek ezek iránt a srácok iránt, akik elkísértek és mindig nagyszerű autókat építettek nekem. Ez a szolidaritás továbbra is meg fog maradni, noha a csapataink vetélytársak lesznek a pályán – mert biztos vagyok abban, hogy a Ferrari vissza fogja nyerni régi erejét, hiszen a csapat nagyon erős és elszánt.

Egészen a legutóbbi időkig abszolút biztos voltam abban, hogy a Ferrari versenyzőjeként fejeztem be pályafutásomat. De néha a dolgok hirtelen és váratlanul megváltoznak. Hirtelen a feltételek már nem ugyanolyanok. Ilyenkor át kell értékelned a döntéseket, amiket korábban meghoztál. És őszintén szólva a kudarcba fulladt nyári visszatérési kísérletem okot adott számomra arra, hogy átértékeljem a helyzetemet. Meglepődtem magamon, hogy mennyire gyorsan és erősen elköteleztem magam ismét emellett a dolog mellet. Úgy tűnik, hogy az akkumulátorom újratöltődött az elmúlt három év alatt. És amikor Rossnak köszönhetően ez a lehetőség kínálkozott a Mercedes GP-nél, rájöttem, hogy visszatért a régi motivációm, és tele vagyok energiával és erővel.”

Szólj hozzá!

Michael Schumacher a Mercedes színeiben (Képek)

Forza Ferrari 2009.12.23. 20:09

 

 

Címkék: mercedes schumacher

Szólj hozzá!

Röviden: Ferrari: Sok sikert Michael

Forza Ferrari 2009.12.23. 20:03

A Scuderia Ferrari sok sikert kívánt korábbi versenyzőjének, Michael Schumacher-nek.

Az olaszok szóvivője hozzátette, mindent megtesznek majd azért, hogy legyőzzék, akárcsak a többi ellenfelet a mezőnyben.

Schumacher 1996-ban, mint már kétszeres világbajnok csatlakozott a Ferrarihoz. A Scuderia-nal összesen öt bajnoki trófeát szerzett, és írta be magát a történelemkönyvekbe.

Michael 2006 év végén intett búcsút a királykategóriának. A német legenda jövőre visszatér, de immáron a Mercedes színeiben fog versenyezni, korábbi munkaadója ellen.

Akárcsak Schumi, a Ferrari is jókívánságait fejezte ki. A maranelloiak szóvivője, Luca Colajanni elmondta, nem tesznek kivételt a némettel, mindent meg fognak tenni azért, hogy legyőzzék.

motorsportal.hu
 

Címkék: schumacher

Szólj hozzá!

Hivatalos: Michael Schumacher aláírt a Mercedeshez!!!

Forza Ferrari 2009.12.23. 11:58

A Mercedes hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötött a Forma-1 hétszeres bajnokával, Michael Schumacherrel, aki jövőre Nico Rosberg csapattársaként állhat rajthoz az elit sorozatban 1239 nap kihagyás után.

"Biztos vagyok benne, hogy jól együtt tudunk majd dolgozni, és örülök, hogy vele dolgozhatok." - mondta Nico Rosberg az NTV televíziónak.

A fél tizenkettőkor kezdődő telefonos sajtókonferencián a Mercedes sportigazgatója, Norbert Haug jelentette be a hírt, amely szerint Schumi egyéves szerződést kötött a csapattal.
 

Michael Schumacher jelenleg Brackley-ban tartózkodik, ahol Ross Brawn és Haug társaságában közölte, hogy azért vállalta a kihívást, mert tudni akarta, hogy képes-e még jó teljesítményre. "Úgy érzem, hogy esélyes vagyok arra, hogy az élen harcolhassak."

motorsportal.hu

Szólj hozzá!

Montezemolo: "Ez egy új Schumacher"

Forza Ferrari 2009.12.19. 23:39

A Ferrari karácsonyi sajtóebédjén csütörtökön Luca di Montezemolo felfedte, hogy Michael Schumacher nagy valószínűséggel a Mercedes Grand Prix versenyzőjeként fogja folytatni pályafutását a Forma-1-ben.

„Abu Dhabi óta nem beszéltem vele, de tegnap (szerdán) beszéltük. Felhívott és azt mondta, hogy nagyon, nagyon, nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy a Mercedes-Benznél fog versenyezni. Ezzel együtt még nem 100 százalék. De ezt mondta tegnap reggel.” – árulta el a Ferrari elnöke a jelenlévőknek.

Montezemolo szavaiból némi keserűség volt kiérezhető, amikor megjegyezte: „Ez egy új Schumacher. Az igazi Michael Schumacher mindig azt mondta nekem, hogy a Ferrarinál fogja befejezni a pályafutását.”

„Egy fickó, akit úgy hívtak Michael Schumacher, azt mondta nekünk Monzában, hogy meg fogja hosszabbítani a szerződését és úgy tűnt, hogy a Ferrarinál fogja befejezni a pályafutását. De aztán itt van ez a másik (Schumacher), aki úgy néz ki, mint ő, 40-41 éves, német, ugyanaz a név és úgy döntött, hogy új pályafutást kezd.

Az életben mindenki azt teheti, amit szeretne és én megértem, hogy van valaki, aki 41 évesen újra meg akarja próbálni. Úgyhogy azt gondolom, hogy lehetséges, hogy ez az ikertestvér, ez a másik Michael Schumacher - ugyanaz a kor, ugyanazok a képességek, elszántság és szellem – jövőre a Mercedesnél fog versenyezni.

Természetesen a honlapunkon nagyon sok rajongó dühös lesz. Úgy gondolják Michael áruló. De én el fogom nekik magyarázni, hogy ez nem az a Michael, hanem egy másik.

Barátként számomra ez nehéz, de örülök, ha látok valakit, aki ilyen fitt és ilyen elszánt. A Ferrari elnökeként nagyon szomorú vagyok. Sok mindent kapott a Ferraritól és ő is sokat adott a Ferrarinak. Úgy gondolom, hogy a jó és a rossz pillanatok összességében a nagyon, nagyon jók kerekedtek felül.


Ez az oka annak, hogy úgy gondolom el kell fogadnunk azt, hogy van egy másik Michael, aki versenyezni akar. Az igazi Michael még mindig a Ferrarinál van.”

Az elnök azt is elárulta, hogy Schumacher szívesen versenyzett volna egy csapatban Fernando Alonsóval és Felipe Massával, amennyiben a FIA engedélyezte volna azt, hogy a csapatok harmadik autót is versenybe állítsanak: "Michael készen állt volna arra, hogy egy harmadik autóval nálunk versenyezzen. De nem lesz harmadik autó. Sajnos. Semmit sem tudtunk neki felajánlani annak érdekében, hogy megtartsuk."

A német pilótát nagyon elkeserítette, amikor nyakproblémái miatt nem tudott Massa helyére beugrani a Magyar Nagydíj után - akkor támadt fel benne ismét a versenyzési kedv: "Sajnos akkor nem tudta magának és a világnak bebizonyítani, hogy mit tud. Amikor le kellett mondani arról a beugrásról több, mint szomorúnak tűnt. Egyszerűen porig volt sújtva." - árulta el az olasz üzletember.

Mindazonáltal nem haragszik a hétszeres világbajnokra: „Ne feledjék, hogy amikor egy versenyzővel olyan régóta működsz együtt, mint mi Michaellel, 1995 óta, 14 évig, akkor barátok is vagytok. Egyetérthettek, vagy nem érthettek egyet, de barátok maradtok. Nem fogom elfelejteni, amit a Ferrariért tett és ő sem fogja elfelejteni, amit mi tettünk érte.”

motorsportal.hu

Címkék: schumacher montezemolo

Szólj hozzá!

A Ferrari megalapította a fiatal pilóták akadémiáját

Forza Ferrari 2009.12.19. 23:38

A Ferrari csapat egy új kezdeményezést indított, mellyel szeretnék megtalálni és támogatni a fiatal pilótákat, akiket később a Formula-1-be visznek. A program során, amely a Ferrari Pilóta Akadémia nevet kapta, több pilótát kiválasztanak, majd támogatják őket pályafutások során, nemcsak a versenyzésben, hanem személyi és szakmai szempontból is.

Luca Baldisserri felügyeli majd a projektet, amelyben az olasz autósport testület, az ACI-CSAI fontos szerepet vállal.

A Formula-3 Eurószéria bajnokát, Jules Bianchit első pilótaként választották be a programba, a francia pilóta már tesztelt a csapatnál a hónap elején, Jerezben.

"A programnak nagyon tiszta célja van: segíteni szeretnénk a fiatalok fejlődését addig a pontig, amíg egy napon a Ferrari zászlaja alatt versenyezhetnek a Formula-1-es világbajnokságban" - mondta el a Ferrari csapat főnöke, Stefano Domenicali.

"A tervek szerint mindenhova elkísérjük őket, így megfelelően felkészülhetnek a modern autósportra."

formula.hu

Szólj hozzá!

A Ferrari megmagyarázta Räikkönen lecserélését

Forza Ferrari 2009.12.19. 23:36

Alig egy nap telt el azóta, hogy Kimi Räikkönen az Autosportnak adott interjújában azt mondta, hogy nem kíván azon döntés okáról beszélni, ami miatt kiszorult a Ferraritól. Most mégis megtudunk néhány okot. "Kérdezzétek azokat, akik a döntést hozták!" - zárta rövidre a témát Räikkönen tegnap. Ma, az MTV3 finn tévécsatorna már a La Gazetta dello Sport című napilapot idézi. Nos, az olaszok megfogadták Räikkönen tanácsát, és azon melegében megkérdezték az okokról az illetékeseket.


Luca di Montezemolo így beszélt erről: "Domenicali három év után őt (Alonsót) javasolta nekem. Todt mégis Kimit választotta, aki igazán csúcspilóta volt. Viszont nem csapatjátékos, mint Alonso, és mint mind a nagy világbajnokok az F1 történetében. Fernando gyors, kiveszi a részét a csapatmunkából és még két közepes év után is akar nyerni."

Domenicali a La Republikának is nyilatkozott a pilótacsere ügyében. "Megértettük, milyen fontos olyan pilótát szerezni, aki a csapat tagja tud lenni, beszélget és motiválja a csapatot. Ez nem Räikkönen volt, mint ahogy azt már kifejtettem. Ő megkérdőjelezhetetlenül egy született tehetség, de nem minden szempontból."
A Ferrarinál úgy gondolják, hogy Alonso és Massa jól kijönnek majd egymással és a csapattal is, mert folyékonyan beszélnek mindketten olaszul. Massa még hozzátette, amikor a La Gezatta dello Sport riporterével beszélt: "Ez biztosan így lesz, többet fogunk beszélni. Kimi nem volt éppen beszédes, és nagyon zárkózott is volt."
Räikkönen mindazonáltal tegnap még meg volt győződve arról, hogy az igazi ok valahol a szponzorok és a pénz környékén keresendő. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy amikor a Ferrari leigazolta Räikkönent, mindezen hibáival tisztában voltak, és az is tény, hogy a finn ezekkel a hibákkal is tudott világbajnokságot nyerni az olasz csapatnak.

Formula.hu

Szólj hozzá!

Schumacher: Egy hetes teszt a sivatagban?

Forza Ferrari 2009.12.19. 23:33

Michael Schumacher visszatérése már csak egy teszten múlik, amelyen azt vizsgálnák bírja-e a hétszeres világbajnok nyaka a terhelést. Mint ismert Schumi még februárban szenvedett motorbalesetet, amiben több nyakcsigolyája is megsérült. Emiatt a sérülés miatt nem tudott beugrani a Ferrarinál Felipe Massa helyére a Magyar Nagydíjat követően.

A Mirror információi szerint a tesztet Abu Dhabiban vagy Bahreinben rendezhetik GP2-es autóval, mivel a korlátozás miatt nem lehet idei Forma-1-es autókat tesztelni, két évvel ezelőtti modell pedig nem áll a Mercedes rendelkezésére. A lap úgy tudja, hogy az erőpróba legalább egy hétig fog tartani.

Közben további hírek szivárogtak ki, amelyek arra utalnak, hogy Schumacher és a Mercedes nagy léptekkel közeledik egymás felé: a német pilóta szóvivője, Sabine Kehm hivatalosan is kilépett a Ferrari sajtórészlegétől – ezt Stefano Lai, a csapat szóvivője megerősítette a Bildnek.

Egy francia újságíró, Jean-Louis Moncet pedig arról adott hírt blogjában, hogy tudomása szerint Schumacher menedzsere, Willi Weber jövő kedden egy megbeszélésre hivatalos Ross Brawnhoz és Norbert Haughoz.

Az is kiderült, hogy a Ferrari számára fájdalmasabb a szakítás, mint azt mutatják. Az olasz gyár alelnöke, Enzo Ferrari fia, Piero egy zártkörű rendezvényen állítólag azt mondta asztaltársaságának, hogy ha hivatalosan is bejelentik, hogy Schumacher a Mercedeshez szerződött, akkor le fogja tépni a hétszeres világbajnok képét irodája faláról: „Tudjátok miért? Miért mondta mostanáig azt, hogy a Ferrari a családja és sosem tudná magát más Forma-1-es csapatnál elképzelni?”

motorsporal.hu

Címkék: schumacher

Szólj hozzá!

Montezemolo csapatjátékra szólította fel Alonsót

Forza Ferrari 2009.12.19. 23:32

Michael Schumacher távozik a Ferraritól, Fernando Alonso azonban most érkezik. A kétszeres világbajnokot sokan az aktuális mezőny legjobbjának tartják, ugyanakkor – különösen a spanyol félresikerült McLaren-éve után - nehéz embernek is, aki a saját érdekeit a csapata elé helyezi.

Luca di Montezemolo szerint ilyen a Ferrarinál nem fordulhat elő – erre magát Alonsót is előre figyelmeztette: „Stefano Domenicalival erről legalább ezerszer - nemcsak százszor - beszéltünk. Megmondtam (Alonsónak): ha nálunk akarsz versenyezni, akkor vésd az eszedbe, hogy egy csapatért versenyzel, egy csoportért, nem saját magadért. Ha saját csapatot szeretnél, akkor fantasztikus, alapíts egyet, mint John Surtees. De a Ferrarinál azt szeretnék, ha a lehető legjobb győzelmi esélyt adhatnánk neked. Ha nem így lenne, akkor sosem alkalmaznánk.”

motorsportal.hu

Címkék: montezemolo

Szólj hozzá!

Räikkönen a raliról és a Ferraritól való menesztésének okairól

Forza Ferrari 2009.12.19. 23:30

Miután beismerte, hogy nem biztos, hogy visszatér a Forma-1-be, Kimi Raikkönen arról beszélt, hogy nincs rá garancia, hogy a Rali Világbajnokságba való váltása ideiglenes lesz.

Miután a finn versenyző nem talált megfelelő helyet jövőre az F1-es mezőnyben, aláírt a Red Bull által támogatott Citroen Junior csapattal a 2010-es szezonra.

Habár a 2007-es világbajnok WRC-s „kilengésére" sokan csupán az F1-ből való egyéves kihagyásként tekintenek, maga Räikkönen elmondása szerint, lát arra esélyt, hogy a rali-világba való váltása végleges maradjon.

Az Autosport e heti számában megjelent exkluzív interjú keretében a 18-szoros futamgyőztes először beszél a raliba való váltásáról, valamint arról, hogy hosszú távú jövője egyelőre teljesen nyitott.

„Nincs semmiféle szerződésem az F1-gyel, vagy bármi mással, így fogalmam sincs, mi fog történni. Mindkét lehetőség adott: hogy a raliban maradjak, vagy hogy megpróbáljak visszatérni az F1-be. Látni akarom, hogy megy, és aztán majd döntök. Nem sürgős a döntés meghozatala."

„Ha jól megy, akkor akár folytathatom is. Több különböző forgatókönyv van. Jelenleg azonban erre az évre a Red Bullal és a Citroennel."

Räikkönen azt is felfedte, hogy arra gyanakszik, hogy a Ferrari vele való szerződésének felbontásában több volt, mint teljesítményének kifogásolhatósága.

„Őket kell megkérdeznetek, én nem tudom! Azokat az embereket kell megkérdezni, akik a döntést hozták. A végén engem már nem érdekelt, hogy miért és mikor. Ennek ellenére teljesen biztos vagyok benne, hogy tudom a választ, és hogy ennek semmi köze a versenyzéshez, vagy hogy mit csináltam ott."

„Úgy vélem, hogy amikor elegendő pénz keveredik a dologba, bármit megváltoztathatsz! Azt hiszem, hogy a Santanderrel sok folyik be. Alighanem kötöttek valamiféle megállapodást. Nem tudom..."

A finn azt is bevallotta, hogy közel került a McLarennel való szerződés aláírásához, és tárgyalt a Brawnnal is, a végén azonban nem tudták a számára megfelelő feltételeket biztosítani.

„Aláírhattam volna velük [Mclaren], ha akartam volna, a végén azonban nem volt 100%, hogy mit is akarok. Nem igazán a pénzről szólt. Nem az volt, hogy nem tudtam odamenni, hanem ahogy már mondtam, nem volt rá okom, hogy olyan szerződést írjak alá, mellyel nem vagyok elégedett."

Ennek ellenére Räikkönen bizonygatta, hogy a szerződés meg nem valósulásában a pénz nem volt kulcsfontosságú tényező - még akkor sem, ha a Ferrari elbocsátása azt jelentette, hogy amennyiben egy másik F1-es csapathoz csatlakozik, akkor kevesebb pénzt kap.

„Igen, kétségtelen, hogy ha másik csapatnál vezetnék, akkor egy kicsivel kevesebbet kapnék. Nem volt értelme kevesebbet keresni, ha másnál versenyzek. Bonyolult helyzet volt, azonban a végén ez, a pénz része már nem volt téma - pedig mindenki ezt hitte. Nem ez volt, amit akartam."

A Brawn-helyzetről a világbajnok így beszélt: „Valószínűleg mehettem volna oda, azonban nem akartam hosszú ideig várni. A végén bizonyára megköthettük volna a szerződést, azonban amikor a McLaren-dolog nem jött össze, akkor már tárgyaltam a Red Bullal, így oda akartam menni és látni, mi történik a raliban. Talán visszajövök  jövőre vagy azután. Vagy talán nem..."

motorsportal.hu

Címkék: raikkonen wrc

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása